West Ham - Liverpool 2-3: Rodgers
LFCfan 2012.12.10. 09:08
A Liverpool először nyert zsinórban kétszer a Premier League-ben ebben a szezonban. A West Ham elleni mérkőzés után tartott sajtójátékoztatón Brendan Rodgers üzenete a következő volt: Várjanak csak, amíg igazán formába lendülünk".
Rodgers különösen elégedett volt azzal az eltökéltséggel, amit az egész csapata vasárnap délután mutatott és figyelmeztetett, hogy ennél még több is lesz a szezon második felében.
"Számunkra nem volt dráma. Mióta csak Liverpoolba jöttem, a kollektívára koncentrálok. Megosztozunk a labdán, úgyhogy a gólokon is meg kell osztoznunk, valamit osztoznunk kell a munkán is. - magyarázta Rodgers. - Senkitől sem kérjük, hogy többet tegyen, mint bárki más, és nagyon hittem a játékosokban, hogy gólokat szerezhetünk, helyzeteket dolgozhatunk ki. Megtettük az egész szezon során, de időnként nem voltunk eléggé hatékonyak a kapu előtt."
"Úgy gondolom, hogy láthatták a West Ham ellen is a csapatban levő minőséget, csakúgy, mint a küzdést a csapatban, és ez nagyon örömteli volt. Csak megpróbálunk lendületbe jönni. A szezon elején nehéz volt a sorsolásunk, és ha ezt párosítjük egy meghatározott játékstílussal, akkor az mindig nehéz lehet. De az utóbbi pár hétben határozottan fejlődtünk - majd meglátjuk, hogy fogunk végezni. Ez az egyik legnagyobb klub a világ futballjában és mindenki tudja, hol kellene lennie."
"Az első 25 percben kiválóak voltunk, helyenként nagyszerűen játszottunk és mindezt megkoronázta Glen Johnson nagyszerű gólja. A tizenegyes egy kicsit visszavetett minket, mert kissé igazságtalannak éreztünk. Aztán nagy hirtelen az első félidő utolsó 30 percében elfelejtettünk játszani. A szünet megerősítés volt a játékosoknak, hogy tovább kell játszani. Tartanunk kellett a tempót, továbbra is mozognunk, passzolnunk kellett és majd jönnek a lehetőségek, és a második félidőben megtettük. Óriási szellemet mutattunk, és egy kis acélosságot, hogy győzzünk." - fejezte be.
Az egyébként pozitív napon a Liverpool számára volt egy kis csalódást keltő momentum, Jose Enrique sérülése. Az első félidő közepén elővigyázatosságból lecserélték, mert egy kis húzódást érzett.
"Egy kicsit fájlalta a combját." - mondta Rodgers. - Alig tért vissza a csapatba és játszott hétközben az Udinese ellen. És az utazásra való tekintettel egy kicsit merev volt tegnap, de zöld lámpát adtunk neki és nem tudott ugyanúgy mozogni. Stewart Downin jól kezdett Glen Johnsonnal egy oldalon, úgyhogy talán egy kicsit csalódott volt, hogy át kellett mennie a másik szélre védekezni, de úgy gondolom, hogy fantasztikus volt és felnőtt a feladathoz. Nagyon elégedett voltam vele." - fejezte be Rodgers.
|